A szálláshely részletes ismertetése: Közel 10 cellaházat alakítottak át szállássá, melyek 4 és 6 személyesek.
A házak a XXI. századi igényeknek megfelelően jól felszerelt konyhával, hideg és melegvízzel, ágyneművel várják a pihenni vágyókat. Természetesen a hely szelleméhez alkalmazkodva nincs tévé és rádió.
A majki kamalduli remeteség műemlék együttesben működik egy csendcella, ahova az elvonulni, meditálni vágyó kedves vendégeket várják.
A Majki Kamalduli Remeteség, mely európai szinten is kiemelkedő épületegyüttesnek számít, cellaházaiban alakított ki szállást, melyek 4 és 6 személyesek. Ezekben a remete lakokban a mai kor igényeinek megfelelően felszerelt konyhával, hideg-melegvízzel és ágyneművel várják a csendre és nyugalomra vágyó családokat.
A négy és hatszemélyes épületek mindegyike rendelkezik zárt kerttel, úgy ahogy annak idején a kamalduli szerzetesek éltek benne. A szállás Vértes egyik legszebb erdejében, barokk műemléki környezetben Magyarországon egyedülálló, és nemcsak a környezete hanem a kialakítása is sok érdekességet rejt a kíváncsiak számára.
Egyik ilyen érdekesség, hogy a remetelak bejárata a belső kertre nyílik, mely megegyező méretű, mint a házak alapterülete.
A Majki Kamalduli Remeteség egyedisége révén tűnik ki a hazai műemlék állományból, hiszen ez az egyetlen olyan remeterendi kolostor és kolostorkert, amely határainkon belül jó állapotban fenn maradt. A barokk szerkezetű kert közelében a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága kialakított egy csendcellát, ahova az elvonulni, meditálni vágyó kedves vendégeket várják.
További információ:
Majk Kamalduli Remeteség
Magyarország, 2840 Oroszlány, Majk puszta 1.
Tel: 34/360-971
Web: http://www.majkikolostor.hu/magyar/oldalak/szallas/ |